Időutazás

A dátum 2008. december. Sokan ekkor már a karácsonyra készültek, sokan a vizsgáik miatt izgultak, és voltak olyanok is, akik még az év vége előtt szerettek volna kipipálni egy pár munkahelyi feladatot.

Ekkorra már egy bő éve jártam az orvosokat, mert a kiütéseim nem múltak el. És lássuk be, 30 felett nehéz együtt élni egy pubertás kort idéző aknés bőrrel. A sors bosszújának éreztem, hogy amíg gimiben soha egy pattanásom nem volt, az egészet most én is megkaptam. Már az is felmerült bennem, hogy a „De szívesen lennék újra gondtalan fiatal” kívánságaimat nem konkretizáltam eléggé, így a Jóisten úgy gondolta, hogy a bőrömön újra kamasz lehetek.

Én akkor, 2008-ban, egy latyakos decemberi délutánon tudtam meg a régen várt diagnózist: tejérzékenység. Azt hittem, hogy Márffy doktornő viccel, korábban csak az a kommunikáció jutott el hozzám, hogy a tejtermékek egészségesek.
A doktornő (aki nem mellesleg természetgyógyász is) rádöbbentett, hogy a bőrproblémák a szervezetem segélykiáltásai. Már évek óta fokozatosan próbált velem kommunikálni a testem. De ki foglalkozik egy kis hasmenéssel, hajhullással vagy gyomorfájással? Mindenre van magyarázat és orvosság is. A panaszok átmenetileg csökkentek, aztán egy idő múlva megszokottá váltak.
A sok új információ csak úgy ömlött rám. Egy idő után bezárt a fülem, nem volt hajlandó több hangot befogadni, és rögtön, multikultis beállítottsággal a következő megoldandó problémára, a karácsonyi menüre fókuszáltam. Mi lesz így a madártejjel?

Teljesen összetörve kivonszoltam magamat a kocsihoz, és mintha a lelkem énekelne a rádióból, rázendített az Apostol együttes:



Nem szégyellem, pár könnycseppet elmorzsoltam a hazafelé úton. Nem könnyű lemondani az éveken, évtizedeken át megszokott ételekről, nasikról. A túrórudiról például még ma is képtelen vagyok. Jó hír viszont, hogy egy laktózmentes termékeket gyártó cégnek már van a jól megszokott ízre hasonlító túrós édessége.

Hosszú hónapoknak kellett eltelnie ahhoz, míg a tejtermék mentes táplálkozás a mindennapjaim része lett. Erőt és motivációt adott, hogy már az első héten, miután visszavettem a számomra tiltott ételekből, hazaköltözött az utoljára évekkel azelőtt látott bőröm, és ezzel egyidőben a gyomorproblémák vették a sátorfájukat, és nagy duzzogva odébb álltak.

Egy Latte-ét kérek!

Egy tejérzékeny szájából ritkán hangzik el ez a mondat. Legalábbis itthon. Jelenleg Magyarország még nem készült fel arra, hogy az ételérzékenyek ugyanúgy éljék a napjaikat, mint bárki más. Amikor 2,5 éve kiderült rólam, hogy tejcukor és tejfehérje érzékeny vagyok, azt hittem, itt a világvége. És ez egy jó ideig nem változott. De ma már tudom, hogy lehet így is jókat enni (sajnos hízni is), és meg lehet szokni a “már megint egy divatos diétát követő csajszi” pincérnézéseket.

Talán az egész folyamatban a család véleményével volt a legnehezebb megküzdenem. Szerintem közülük páran még mindig nem fogadták el, hogy tejérzékeny vagyok, inkább csak tolerálják ezt a fővárosból hozott marhaságot. Azt gondolják, hogy valami budapesti guru teletömte a fejemet minden butasággal, hiszen annak idején megtanultuk, hogy a tejet nem lehet megunni!



Az angliai barátaimnak még csak a szemöldökük sem ráncolódott, amikor – ételérzékenységem felfedezése után – meglátogattam őket, és kényelmetlenül érezve magamat közöltem: “I have milk allergy’. Craig azzal a mozdulattal tette vissza a teámba szánt tejet a hűtőbe, és ragadta meg a szójatejet, mint a hűtőjük ugyancsak állandó lakóját. Majd másnap reggel leszaladt a sarki kisboltba, hogy hozzon nekem tejtermék mentes kenyeret, pitát, felvágottakat, szójajoghurtot. Ja, igen, mert ott a sarki kisboltban is külön része van a laktózmentes, a gluténmentes és az egyéb mentes ételeknek.

Ide kellene eljutni. Távolinak tűnik ez a jövő, de legalább már ráléptünk a jó útra. Már nemcsak a szájról szájra terjedő titkos helyeken lehet speciális élelmiszereket beszerezni, hanem a nagyáruházak polcain is találunk ilyen termékeket. Sőt, az eladók sem néznek marsbéli idegennek, ha rizstejet keresünk, és nem az ‘A’, ‘B’ minőségű rizs mellett tárják szét tanácstalanul a karjukat, hogy ők bizony ilyet nem árulnak.

A célom az, hogy megmutassam, lehet együttélni az ételérzékenységgel. Először egy tejérzékeny mindennapjaiba engedek bepillantást. Utána fokozatosan más allergiákkal való együttélést is kipróbálok, hogy a saját bőrömön tapasztaltakat átadhassam a napló olvasóinak. Ígérem, egyikbe sem halok bele! Sőt!

Bevezető

Az elmúlt években, sokan kérdezték tőlem honnan jött az ötlet elindítani egy tudatos táplálkozással foglalkozó programot, mely téma sajnos még eléggé gyerekcipőben jár nálunk. Immár több mint nyolc éve foglalkozom a magyarországi táplálkozási szokások tanulmányozásával, kutatásával, és bizony elkeserítő volt számomra látni, hogy csak kevesen gondolnak a táplálkozásra úgy, mint egy olyan dologra, mely egészségünket szolgálja. Pedig alapvetően azért eszünk, hogy energiához jussunk, na és persze az élményért, amit ezenfelül nyújt nekünk.

A főzés korábban nem igazán érdekelt. Én is csak azért készítettem el egy ételt, mert éhes voltam, és valamit ennem kellett. Aztán egy orvosi vizsgálaton kiderült, hogy az élénkítőszerekre és a búzára allergiás vagyok. Ettől kezdve alaposan meg kellett néznem az alapanyagokat, amikből főztem, és ez volt az a momentum, amely elindított egy másik világba, ahol az evés a táplálkozásról, valamint önmagam és szeretteim gondoskodásáról szól. Évekig jártam, és járok ma is főzőtanfolyamokra, no nem azért, hogy főzni tanuljak, hanem hogy ellessek néhány ötletet, praktikát, amit aztán úgy alakítok tovább, ahogy csak szeretnék. A főzés egy hihetetlenül kreatív és kalandokban gazdag dologgá vált számomra. Szeretem az újdonságokat, változásokat magam körül, és ahelyett, hogy folyamatosan költöznék vagy a lakást rendezném át, inkább a konyhában élem ki magam. Ritkán készítem el ugyanazt az ételt - bár természetesen van néhány állandó tagja repertoáromnak -, mégis inkább változatosan, és mindig az évszaknak megfelelően főzök. Hiszem, hogy a természet gondoskodik rólunk, és mindig azt a termést adja, melyre a leginkább szükségünk van.

De az Ízeken túl az Érzésekről is beszélnem kell, hiszen ez mindennek a lelke. Hogy szeretetből készítsem el az ételt, és azzal örömet szerezzek másoknak, és nemcsak fizikálisan, de lelkileg is támogassam őket. A főztömmel, a szeretettemmel és minden érzésemmel, mellyel az ételt készítettem. Lehet, hogy ez sokaknak misztifikáltnak tűnik, de próbálják ki nyugodtan. A tiszta, adalékanyagoktól és tartósítószerektől mentes, szezonális, természetes alapanyagok nem irritálják szervezetünket, és nem tartják állandóan nyomás alatt. Első tünetei, melyet pár hónap múlva érezni lehet a nyugalom, mely fizikai (emésztési) és lelki szinten megszáll bennünket, no és állóképességünk, valamint immunrendszerünk folyamatos épülése.

Ahogy a Program során, úgy a blog által is szeretném átadni mindazt az élményt, amit számomra a főzés és a tudatos életmód jelent. Szeretném megosztani Önökkel azokat az életérzéseket, amelyek nap mint nap érnek, és remélem hasznos, olvasmányos lesz az Önök számára is.