A hagyományos kínai orvoslás egyik filozófiai eleme az öt fázis (vagy öt elem) tana. Azt vallja, hogy az Univerzum minden egyes része és jelensége hordozza a FA, a TŰZ, a FÖLD, a FÉM és a VÍZ jegyeit. Ezek aránya határozza meg az élőlények, az évszakok, a természeti jelenségek, a bolygók, az anyagok tulajdonságait.
Testünket behálózó energia csatornák - melyekben a csí áramlik - is illeszkednek az öt fázis rendszerébe. A Hagyományos Kínai Orvoslásban a szeptember-október hónapnak a FÖLD elem, tehát a lép-hasnyálmirigy és a gyomor felel meg.
Lépünk a bal bodraív alatt helyezkedik el, tömege mintegy 150-200 gramm. Általában kevés figyelmet szentelünk neki, pedig funkciója sokrétű, és egész szervezetünkre kihat: itt bomlanak le az elöregedett vörösvértestek, vérraktár, az immunrendszerünk számára nélkülözhetetlen fehérvérsejt típusokat (nyiroksejtek és falósejtek) állít elő, immunanyagokat (antitestek) termel, valamint tárol is bizonyos anyagokat, ilyen például a koleszterin is.
A hasnyálmirigy a hasüreg hátsó falán, az első két ágyéki csigolya magasságában található, mintegy 80-125 gramm tömegű, külső és belső elválasztású funkciókkal is rendelkező mirigy. Külső elválasztású (a vérárammal közvetlen kapcsolatba nem kerülő) része emésztőenzimeket termel, melyeket a vékonybélbe juttat. Gyakorlatilag a hasnyálmirigyben képződnek mindazon emésztőenzimek, melyek táplálékunk fő anyagcsoportjait feldolgozzák. Ilyen a zsírokat bontó lipáz, a fehérjéket bontó tripszin és kimotripszin, valamint a keményítőt bontó amiláz. Ahhoz, hogy az elfogyasztott táplálék felszívódhasson és hasznosítható legyen, optimális feldolgozó mechanizmusokra van szükség. A hasnyálmirigy tehát emésztőrendszerünk kulcsfontosságú szerve. A hasnyálmirigy belső elválasztású (vagyis váladékukat közvetlenül a véráramba juttató) sejtjei, az ún. Langerhans-szigetek termelik többek között az inzulin és a glukagon nevű hormonokat. Mindkettő a vércukor szintet szabályozó hormon, azonban működésük egymással ellentétes: míg az inzulin a vércukor szintet csökkenti, a glukagon emeli azt. Vércukorszintünk bizonyos korlátokon belül tartását, így sejtjeink cukorral való ellátását tehát hasnyálmirigyünk felügyeli a nap 24 órájában.
A FÖLD elem harmadik szerve szintén egy emésztőszerv, a gyomor. Itt az elfogyasztott táplálék pépesítése zajlik, valamint itt indul el a fehérjék emésztése is. Nagyon fontos a gyomor optimális vegyhatásának fenntartása ( pH 2), vagyis a sósav termelés zavartalansága. Amennyiben túl sok vagy túl kevés sósav termelődik, panaszként emésztési zavarok, gyomorégés, a táplálék nyelőcsőbe való visszapréselődése jelentkezhet. A kor előrehaladtával a gyomorsav-termelés élettanilag csökken, mely egybevág azzal, hogy a gyomorpanaszok gyakorisága negyven éves kor fölött jelentősen emelkedik. Nagyon fontos tudnunk, hogy a gyomor és a vékonybél első szakasza között szoros vegyhatásbeli kapcsolat van: ha a gyomor nem elég savas, a vékonybél első szakasza nem lesz elég lúgos, amely pedig ellehetetleníti a hasnyálmirigy emésztőenzimeinek működését. A gyomornak némi felszívó funkciója is van, itt (is) felszívódik például az alkohol, a különböző gyógyszerek és mérgek.
A FÖLD elemnek azzal teszünk jót, ha édeskés - de nem cukros ételek fogyasztását jelenti, amelyek viszont már túlterhelik az érintett szerveket -, sárga vagy aranyszínű ételeket fogyasztunk, mint például a kukorica, a köles, a sárgarépa, a csicseriborsó, a sütőtök, a burgonya, a zöldbab, a sárgabarack, vagy a sárgadinnye. Az egyszerű elkészítési módokat részesítsük előnyben, ne kombináljuk túl a fogásokat, mottónk a mértékletesség legyen.
Dr. Mocsonoky Zsuzsanna
Mora központ



