A hagyományos kínai orvoslás egyik filozófiai eleme az öt fázis (vagy öt elem) tana. Azt vallja, hogy az Univerzum minden egyes része és jelensége hordozza a FA, a TŰZ, a FÖLD, a FÉM és a VÍZ jegyeit.
Ezek aránya határozza meg az élőlények, az évszakok, a természeti jelenségek, a bolygók és az anyagok tulajdonságait. A testünket behálózó energiacsatornák - melyekben a csí áramlik - is illeszkednek az öt fázis rendszerébe. A nyár a TŰZ elemhez kötődik.
Július a keringés erősítésének időszaka. A keringés a sejtekbe tápanyagot és oxigént juttat, illetve elszállítja onnan a szén-monoxidot és a salakanyagokat. Sejtjeink élete tehát a keringés függvénye, ezért elemi érdekünk ereinket tisztán, rugalmasan tartani. Az erekben a salakanyagok lerakódása érelmeszesedéshez, vagyis az erek szűkületéhez vezet, aminek komoly, akár életveszélyes következményei is lehetnek (pl. szívinfarktus, agyvérzés).
A keringés meridián támogatását szolgálja, ha testsúlyunkat optimálisan tartjuk, sok halat, zöldséget, gyümölcsöt, és mindenekelőtt (vágott, és nem zúzott!) fokhagymát fogyasztunk, valamint messze elkerüljük a dohányfüstöt és az alkoholt.
A nyár folyamán fogyasszunk könnyű, rostban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, élénk színű zöldségeket és gyümölcsöket. Süssünk és pároljunk hirtelen, magas hőfokon. Bánjunk csínján a sóval, ugyanakkor, ha bírjuk, mértékkel ugyan, de használhatunk erős fűszereket is (paprika, Cayenne-paprika, friss gyömbér, torma, feketebors). Igyunk forró italokat, kerüljük viszont a hidegeket és a jégkrémet. Fogyasszunk sok almát, görögdinnyét, gyümölcsöket, uborkát, tofut, teákat (menta, római kamilla), citromot, salátát és csírát (mungóbab, szója, lucerna), és ne együnk sok húst, tojást (ezzel a nyári szalmonella fertőzés ellen is védjük magunkat), olajos magvakat és gabonát!



