20 perc pihenő. Ennyit engedélyeztem magamnak egy-egy nehezebb nap után, amikor teljesen kifacsarva értem haza. Még temérdek munka várt rám, de nem ezen a pár percen múlott. A munkahelyről kilépve szinte repültem haza annyira vártam, hogy egyedül legyek, a gondolataimba merülve. Meggyújtottam a gyertyákat, elkészítettem kedvenc citromfüves aromamécsesemet, és befészkeltem magam a fotelbe. Jó érzés volt csendben, egy csésze teával a kezemben üldögélni, és kitisztítani a fejemet. Jó érzés volt az illatok világában kalandozni.
Az illatok régen ugyanúgy a kultúra részei voltak, mint a zene, a tánc, vagy a festészet. A különböző növények illatanyagait, az illóolajokat vallási és rituális szertartásokon, a gyógyításban és kozmetikumok készítésére is használták, sőt! Még a konyhában is egy-egy étel, főként desszertek elkészítéséhez. A keleti konyha ma is előszeretettel használja többek között a rózsa- és a narancsvizet süteményekbe, melyek a növények illóolaját tartalmazzák. Ez az ősi hagyomány hosszú évekre feledésbe merült, de napjainkban reneszánszát éli.
Illóolaj, a növények illatanyaga
Az illóolajat, vagy illatanyagot a növények elsősorban saját védelmükre használják. Illóolajat tulajdonképpen sokszor mi magunk is ’előállítunk’, például narancshámozás közben, vagy ha összedörzsöljük két ujjunk között valamely fűszernövényünket. Ilyenkor mindig a növény illatanyaga oldódik ki. Mivel az olaj előállításához a növényeknek napfényre és melegre van szükségünk, így a legtöbb és legértékesebb illóolaj elsősorban a mediterrán térségből származik. A növények testszöveteikben raktározzák az olajat, amely attól függően, hogy melyik szövetben tárolódik, többféleképpen nyerhető ki. Egyesek már a melegtől illatozni kezdenek, másokat viszont dörzsölni, préselni kell.
Hármas hatás
Az illóolajok felhasználása igen sokrétű, ennek megfelelően hatásuk is több szinten jelentkezik. Az illatokat belélegezve az információk eljutnak az agyba, amit feldolgozva javítja hangulatunkat, szellemi teljesítőképességünket. A bőrön és nyálkahártyán keresztül alkalmazva a hatóanyagok bejutnak a szövetekbe és vérbe, és ott fejtik ki hatásukat. Belsőleg használva pedig a gyomor- és bélrendszerre is hatással vannak. Tehát testileg-lelkileg-szellemileg befolyásolják szervezetünk működését.
Aromaterápia
A napjainkban oly elterjedt aromaterápia tulajdonképpen nem más, mint az illóolajok hangulatjavításra és gyógyításra való alkalmazása. A természetgyógyászatban e mellett lelki és szellemi kezelésre, az immunrendszer erősítésére, és a tünetek megszüntetésére is használják. Az aromaterápia egyes elemeit otthonunkban is könnyedén alkalmazhatjuk, csupán a nekünk tetsző illatokat kell kiválasztanunk hozzá. Lássuk hát a választékot!
Aromalámpa: az egyik leginkább elterjedt felhasználási mód. Egy kevés vizet és néhány csepp olajat egy üveg- vagy kerámiaformába öntünk, és alulról melegítjük. A kipárolgó illatanyag frissíti a levegőt, jó hangulatot és közérzetet biztosít. Ajánlott a citromfű, narancs, borsmenta.
Aromafürdő: fürdővizes használathoz az illóolajokat mindig oldjuk fel tejben, tejszínben, vagy mézben. Mivel az illóolaj vízben nem oldódik, így annak felszínén maradva bőrirritációt válthat ki. Egy evőkanál tejben vagy mézben 3-5 csepp olajat oldjunk fel, majd tegyük a 35-38 °C-os vízbe. 10-15 perc után alaposan törölközzünk meg, és pihenjünk még pár percig. Kiváló alternatíva kikapcsolódás, felélénkülés gyanánt, és kezdődő meghűlésre is remek ellenszer. Ajánlott a narancs, rózsa, jázmin, fahéj, levendula.
Lábfürdő: ha csak a lábunkat szeretnénk a vízbe áztatni, készítsünk lábfürdőt. Ugyanazt a hatást érjük el, mint aromafürdő esetén. Egy evőkanál tejben vagy mézben 2-3 csepp olajat oldjunk fel, és tegyük a vízbe.
Inhalálás: megfázás enyhítésére egy tál forró vízben oldjunk fel néhány cseppet a választott olajból, és 5-7 percig, törölközővel letakarva tartsuk a fejünket a párolgó gőz felé. Ajánlott a borsmenta, citromfű, levendula, kakukkfű.
Testolaj: ha közvetlenül a bőrünkön használjuk az illóolajokat, mindig oldjuk fel valamilyen bázisolajban, így biztosan nem okoz bőrirritációt. Bázisolajnak kitűnő alternatíva jojobalaj, mandulaolaj és az aloe vera olaj is. Izomláz, fájó testrész esetén keverjünk el 1-2 csepp illóolajat a választott bázisolajban, és alaposan dörzsöljük az érintett testrészre. Ajánlott a gyömbér, citromfű, levendula, jázmin.
Aromamasszázs: egyesíti az illóolajok és a masszázs jótékony hatását. Jó hangulatot és közérzetet biztosít. Masszázs esetén szintén bázisolajban elkeverve használjuk az illóolajokat. Ajánlott a chili, fahéj, levendula.
Az illóolajok önmagukban igen tömények, ezért óvatosan bánjunk velük. Aki hajlamos bőrirritációra, allergiára, használat előtt csináljon bőrpróbát. Ahogyan nevük is jelzi, az illóolajok hamar elillannak a levegőben, ezért használat után mindig alaposan zárjuk vissza az üvegcsét. 15-22 °C között évekig elállnak, hőre, fényre érzékenyek, ezért is árulják sötét üvegekben. Az illóolajok intenzív illat- és ízanyagok, így otthoni használatkor legyünk mindig óvatosak, és kövessük a használati útmutatást.
Zsupos Ildikó



