A téli hidegben jól jön néhány igazán tápláló és meleg étel. Jó érzés gyermekeinkkel, kedvesünkkel összebújni a meleg szobában egy csésze finom és forró itallal, étellel. Ez az időszak kiváló alkalom a nagy beszélgetésekre is, forduljunk nyitottan szeretteink felé, és hallgassuk meg a másikat. Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogyan fejezzék ki érzéseiket, félelmeiket. Egy kellemes hangulatú beszélgetés során még a kissé zárkózottabbak is megnyílnak. Csináljunk közös programokat úgy a szabadban, mint az otthon melegében. Ha közös főzésre támad kedvük, próbálják ki receptjeinket!
Gyömbéres-mézes téli melengető
Hozzávalók 1 literhez:
1 l víz
1 nagyobb fahéjrúd
3 szegfűszeg
1 kávéskanál őrölt gyömbér
½ narancs leve és 1 narancscikk vékonyan levágott héja
½ citrom leve és 1 citromcikk vékonyan levágott héja
3-4 evőkanál méz
A vizet feltesszük forrni, és beleteszünk minden hozzávalót a citruslevek és a méz kivételével. Gyöngyözve 5-7 percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Amikor egy kicsit lehűlt, úgy 70 °C alá - ami azért fontos, hogy amikor a citrom- és narancslevet, valamint a mézet hozzáadjuk, ne vesszen el a citrusok C-vitamintartalma, és a méz jótékony összetevői se károsodjanak -, beleöntjük a leveket, leszűrjük, édesítjük a mézzel, és bögrékbe töltve fogyasztjuk.
Elkészítési idő: 15 perc
Glutén- és laktózérzékenyeknek ajánlott.
Zöldséges amarántkrémleves
Hozzávalók 8 személyre:
10 dkg amaránt
½ dl szűz olívaolaj
1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva
1 közepes brokkoli rózsáira szedve
20 dkg zeller kockákra vágva
20 dkg burgonya kockákra vágva
½ mokkáskanál őrölt kömény
1 mokkáskanál só
1 csokor snidling apróra vágva
Az amarántot az olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a vöröshagymát, a brokkolit, a zellert, a burgonyát, és felöntjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk (kb. 3 l-rel). Ízesítjük a köménnyel és a sóval. Kb. 30 percig főzzük, majd a tűzről levéve leturmixoljuk. Tálaláskor snidlinggel és pattogtatott amarántmaggal díszítjük. Hidegen és melegen egyaránt fogyasztható.
Elkészítési idő: 35 perc
Glutén- és laktózérzékenyeknek, cukorbetegeknek, candidásoknak ajánlott.



