Szervezetünkben az inzulin felel a glükóznak (szőlőcukor) a vérből a sejtekbe jutásáért. A cukorbetegségnek két fajtáját különböztetjük meg. Az 1-es típusú (inzulinfüggő) diabetes esetén a tünetegyüttes már fiatalkortól kezdve fennáll. A hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeinek pusztulása miatt megszűnik annak termelődése, így külső inzulinpótlás szükséges. A leggyakoribb tünetek a fokozott szomjúságérzet, vizeletürítés, éhségérzet, gyengeség. 

A 2-es típusú (nem inzulinfüggő) diabetes sokkal lassabban alakul ki, gyakran tünetszegény. Akár 10-15 éven át is fennállhat anélkül, hogy panaszt okozna, és nemegyszer súlyos, késői szövődményei révén ismerik csak fel. Ennél a típusnál a vércukorérték az étkezések után meghaladja a normális szintet, de megfelelő étrenddel, esetleg gyógyszeres kezeléssel jól karbantartható. A megemelkedett vércukorszint károsítja az ereket, növeli számtalan betegség és szövődmény kialakulását. A 2-es típusú cukorbetegség feltételez bizonyos fokú veleszületett hajlamot, de elsősorban a különböző életmódbeli tényezők - táplálkozás, fizikai tevékenység, környezeti ráhatások, stb. - a kiváltók. Hajlamosító tényező az elhízás, a mozgásszegény életmód, a kalóriadús, sok zsírt, cukrot tartalmazó étrend. Minél nagyobb a súlyfelesleg és minél tovább áll fenn, annál inkább megváltozik a szervezet anyagcseréje. 

Megelőzés megfelelő táplálkozással

Ez tehát az a fajta betegség, amit egészségtudatos életmóddal meg lehet előzni vagy kedvezően befolyásolni. A cukorbetegség alatti diéta lényegében megegyezik az egészséges táplálkozás főbb ismérveivel. 

A táplálékmennyiség arányos elosztása a gyakori kis étkezések között mind a két típusú elváltozásnál alapkövetelmény. Az étkezés utáni vércukorszint alakulása elsősorban a táplálék szénhidrátmennyiségétől és annak felszívódásától függ. A glikémiás index ismerete elengedhetetlen cukorbetegség esetén. A különböző élelmiszereket 0-100-ig terjedő skálán sorolja be aszerint, hogy a glükózhoz viszonyítva milyen hatást gyakorolnak a vércukorszintre. A magas glikémiás indexű élelmiszerek gyorsan emelik meg a vércukorszintet.

Hogyan és mit együnk? 

A szénhidrátoknak két csoportja van: az egyszerű cukrok (pl. mézben, kristálycukorban) és az összetett szénhidrátok (pl. gabonákban, kenyérben). Az egyszerű cukrokat száműznünk kell, helyettük használjunk természetes alapú édesítőket (l. XX oldal)! A szervezet szükségletét összetett szénhidrátokkal kell fedeznünk. A táplálékkal együtt elfogyasztott fehérjék, zsírok és rostmennyiség lassítják a szénhidrátok felszívódását, így kisebb vércukor emelkedést eredményeznek. 

Lisztfogyasztásunkat változatosabbá tehetjük rozs- vagy kukoricaliszttel, köles-és hajdinaliszt használatával. Fogyasszunk minél több barnarizst, vadrizst, bulgurt, kölest, hajdinát vagy árpagyöngyöt! Élettani hatásuk kedvező, hisz magas rosttartalmuk miatt lassan emelik meg a vércukorszintet. Levesbetétként ajánlott a zab-, rozs- és árpapehely. Tésztafélék közül a durumbúza, korpás-rozsos, amarántos és tönkölybúzás tészták javasoltak. 

Fontos, hogy az étrend zsírszegény és megfelelő fehérje összetételű legyen. A növényi (bab, borsó, lencse, szója) és állati fehérjék (sovány húsok, halak, tejtermékek) fele-fele arányban szerepeljenek asztalunkon! Felejtsük el azt a régi hiedelmet, hogy a cukorbeteg húst hússal korlátlan mennyiségben ehet! 

Minden nap vigyünk magunkkal néhány szem gyümölcsöt, és együk meg ebéd után, vagy kisétkezésekre. Fogyasszunk nagy magnéziumtartalmú élelmiszereket (pl. juhtúró, csírák, olajos magvak), fűszerezésre ajánlott a borókabogyó, Cayenne-bors, kapor.
Minden főétkezésre fogyasszunk zöldségfélét, melyek szénhidráttartalma többnyire elenyésző, viszont vitamin- és ásványi anyagtartalmuk pótolhatatlan. Hogy ne érezzék mindennapjaikat korlátok között, magazinunkban különleges elkészítési módokból szemezgethetnek. Így szeretteikkel együtt lelkiismeret furdalás nélkül falatozhatnak.

A cukorbetegeknek fontos megtanulniuk, hogy önmaguk mit tehetnek egészségük érdekében. Pontosan kell tudniuk, melyek azok a nyersanyagok, amiket korlátlanul fogyaszthatnak, mi az amit mérni és számolni kell, és mik azok, melyek nem ajánlottak. Ehhez tápanyagtáblázatra, kis konyhai mérlegre van szükség. Hasznos lehet egy jól vezetett táplálkozási napló, amely támpont lehet önmagának, a kezelőorvosnak és a dietetikusnak is. 

Bajor Zsuzsanna
dietetikus, egészségfejlesztő