Életmód
Életmód és immunrendszer
Miközben mindennapi teendőinket végezzük, a háttérben immunrendszerünk soha nem szűnő működése biztosítja az élethez szükséges feltételeket. Az immunrendszer sejtjei folyamatosan fésülik át szervezetünk mindenegyes szegletét, hogy a betolakodók és idegen anyagok hatásaitól megkíméljenek bennünket. Életmódunkkal, táplálkozásunkkal, döntéseinkkel ezeket a folyamatokat segítjük vagy hátráltatjuk.
Egészség a téli hónapokban
A Hagyományos Kínai Orvoslás egyik filozófiai eleme az öt fázis (vagy öt elem) tana, mely azt vallja, hogy az Univerzum minden egyes része és jelensége hordozza a FA, a TŰZ, a FÖLD, a FÉM és a VÍZ jegyeit. November-december hónapnak a FÉM elem, tehát a tüdő és a vastagbél felel meg, működésükre ezekben a hónapokban fokozottabban figyelnünk kell. A Hagyományos Kínai Orvoslásban a tüdő és a vastagbél meridián egy pár, vagyis – bár egymástól távolinak tűnnek - működésük szorosan összefügg.
Illatok nyomán
20 perc pihenő. Ennyit engedélyeztem magamnak egy-egy nehezebb nap után, amikor teljesen kifacsarva értem haza. Még temérdek munka várt rám, de nem ezen a pár percen múlott. A munkahelyről kilépve szinte repültem haza annyira vártam, hogy egyedül legyek, a gondolataimba merülve. Meggyújtottam a gyertyákat, elkészítettem kedvenc citromfüves aromamécsesemet, és befészkeltem magam a fotelbe. Jó érzés volt csendben, egy csésze teával a kezemben üldögélni, és kitisztítani a fejemet. Jó érzés volt az illatok világában kalandozni.
Egészség az őszi hónapokban
A hagyományos kínai orvoslás egyik filozófiai eleme az öt fázis (vagy öt elem) tana. Azt vallja, hogy az Univerzum minden egyes része és jelensége hordozza a FA, a TŰZ, a FÖLD, a FÉM és a VÍZ jegyeit. Ezek aránya határozza meg az élőlények, az évszakok, a természeti jelenségek, a bolygók, az anyagok tulajdonságait.
Természetes ’gyógyszer’, a méhpempő
A méhpempőről azt tartják, hogy segít a fiatalság megőrzésében, ám erről egyelőre csak korlátozott mennyiségű kutatás áll rendelkezésre. A pempőt fogyasztó méhek ugyanakkor utalnak arra, hogy igen komoly teljesítménynövelő és az életet meghosszabbító hatása lehet.
Iskolakezdés: a gyermekek helyes táplálkozása
Szinte minden gyereknek a nyár a kedvenc évszaka. Izgalmas tervekkel, programokkal indulnak neki a meleg hónapoknak. Lendületük és lelkesedésük határtalan, majd elérkezik a szeptemberi iskolakezdés, ami ismét asztal mögé kényszeríti őket. Vissza kell állni a szabályozott rendszerben való működésre, legyen szó akár tanulásról, játékról vagy étkezésről.
A hangok ereje
A masszázs szó hallatán sokaknak még ma is a luxus és a jólét jut elsőként az eszébe, holott sokkal inkább egy természetes gyógymódról van szó, mely rohanó világunkban egyre fontosabb szerephez jut. A szürke, hideg napokban kifejezetten jót teszünk, ha egy picit kényeztetjük magunkat, és a hangok erejére bízzuk testünket.
Kozmetikumok a konyhából
A természetben minden megtalálható, ami szükséges a hatékony szépségápoláshoz. A zöldségek és gyümölcsök szinte mindegyike hasznosítható pakolásként, illetve bizonyos bőrtípusok megfelelő kezelésére, tisztítására, méregtelenítésre is. Íme néhány ötlet!
Egészségünk védelmében
A hagyományos kínai orvoslás egyik filozófiai eleme az öt fázis (vagy öt elem) tana. Azt vallja, hogy az Univerzum minden egyes része és jelensége hordozza a FA, a TŰZ, a FÖLD, a FÉM és a VÍZ jegyeit.
Víz és kristály
A rendszeres és megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása az egészségtudatos táplálkozás egyik alappillére. A víz felfrissíti szervezetünket, jó közérzetet ad, és energetizál. Ha pedig egy kristállyal egyesül, abból csodálatos energiák születnek.
Nyári teendők egészségünk érdekében
A hagyományos kínai orvoslás egyik filozófiai eleme az öt fázis (vagy öt elem) tana. Azt vallja, hogy az Univerzum minden egyes része és jelensége hordozza a FA, a TŰZ, a FÖLD, a FÉM és a VÍZ jegyeit.
Természetes védekezés allergiaszezonban
A tavasz beköszönte a várva várt napsütés mellett sokaknak kellemetlenséget is tartogat, legyen szó például a szeplőkről, a nagytakarítás várható nehézségeiről vagy akár a bikini szezon nyomasztó elvárásairól. Mégis mindközül az egyik legkelletlenebb, hogy legtöbbünk ajtaján már márciustól az allergia kopogtat.
Május a szív erősítésének időszaka
A hagyományos kínai orvoslás egyik filozófiai eleme az öt fázis (vagy öt elem) tana. Azt vallja, hogy az Univerzum minden egyes része és jelensége hordozza a FA, a TŰZ, a FÖLD, a FÉM és a VÍZ jegyeit. Ezek aránya határozza meg az élőlények, az évszakok, a természeti jelenségek, a bolygók, az anyagok tulajdonságait. Testünket behálózó energia csatornái - melyekben a csí áramlik - is illeszkednek az öt fázis rendszerébe. A nyár a TŰZ elemhez kötődik. TŰZ meridián a vékonybél, a keringés, a hármas melegítő (hormon rendszer) és a szív. A május a szív erősítésének időszaka.
Candidiasis
Manapság sokat hallani a Candidiasis (köznyelven Candida) betegségről, ám kevesen tudják - főként csak a betegséggel érintettek - valójában mit is jelent. A Candidiasis egyre többeket érintő, nyugati civilizációs népbetegség. Sokan nem is sejtik, hogy panaszaik hátterében valójában gombás megbetegedés áll.
Gyógynövényekkel egészségünk védelmében
Szervezetünk folyamatosan munkálkodik azon, hogy alkalmazkodjon a környezetünkből érkező megterhelésekhez és elhárítsa a közelgő betegségeket. Nekünk csak annyi a feladatunk, hogy óvjuk, karbantartsuk és erősítsük immunrendszerünket a lehető legtermészetesebb módon.
A jótékony só
A rendszeres és ésszerű méregtelenítés fontosságáról már sokat beszéltünk. Annak érdekében, hogy a tisztítókúra minél teljesebb legyen, próbáljuk ki a különböző sóterápiákat is!
Tények és tévhitek
Életmód és immunrendszer – előnyök és hátrányok az orvos szemével

