2017 november 22. szerda, - Cecília
Hírlevél

Iratkozzon fel elektronikus hírlevélszolgáltatásunkra.

Az Ön neve

Az Ön e-mail címe

Keresés indítása
 
 
Életmód

A kevés napfény is káros lehet

A túl kevés napfénynek való kitettség jelentősen növeli a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - derült ki egy nagyméretű tanulmányból.

 
hirdetés
Infinety Hirdetés


A The Journal of Internal Medicine című folyóiratban közölt tanulmány készítői - 1990 és 1992 között - 29 518 svéd nőt vontak be vizsgálatukba és arra kérték a jelentkezőket, hogy jegyezzék fel a napozási és a szoláriumozási szokásaikat. Húsz évvel később a résztvevők közül 2545-en már nem éltek. A kutatók megállapították, hogy azok a nők, akik soha nem napoztak a vizsgált időszak nyári hónapjaiban, kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg bármilyen okból kifolyólag, mint azok a társaik, akik rendszeresen napfürdőztek a nyarak során.

A D-vitamin hiánya lehet az ok

Az ultraibolya sugárzásnak leginkább kitett csoportba tartozó nőknél 100-ból 1,5, míg a napfényt kerülő társaiknál 100-ból 3 volt a halálozási arány. Azok a nők, akik napoztak a nyári hónapokban 10 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg bőrrák miatt, habár azoknál, akik külföldön napfürdőztek, kétszer nagyobb volt a valószínűsége a melanóma okozta halálozásnak.

A szakemberek szerint a D-vitamin hiánya állhat a dolog hátterében. A D-vitamin napfény hatására termelődik a szervezetben és hiánya növelheti a diabétesz, a tuberkulózis, a szklerózis multiplex és az angolkór kockázatát. A fényvédők népszerűségének növekedésével az elmúlt 15 évben megnégyszereződött az angolkóros esetek száma.

Növelheti a rákos elváltozásokat

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a D-vitamin növelheti a mellrákos nőknél a túlélési arányt, míg hiánya a férfiak esetében a prosztatarák jele lehet. Az alacsony D-vitaminszintet a bőrrák agresszívebb formáival is összefüggésbe hozták. A svédországi Karolinska Intézet kutatói szerint azok az irányelvek, amelyek óva intik az embereket a napozástól, kivéve, ha az fényvédők használatával történik, árthatnak a lakosságnak, különösen a Nagy-Britanniához hasonló országok esetében.

"Ahogy azt a szerzők is aláhúzzák, a testünknek szüksége van napfényre ahhoz, hogy előállítsa az alapvető fontosságú D-vitamint, amely segíthet bizonyos ráktípusok kivédésében. Azoknak, akik alapvetően kerülik a napfényt és/vagy elfedik a bőrük nagy részét, ajánlott a D-vitaminos étrendkiegészítők szedése" - idézte Dorothy Bennettet, a University of London munkatársát a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

Forrás: MTI


hirdetés
Infinety Hirdetés


 
Vissza a többi cikkhez »

hirdetés
Infinety Hirdetés
hirdetés
Infinety Hirdetés
Hirdetés
hirdetés
Infinety Hirdetés
hirdetés
Infinety Hirdetés
Hirdetés
 
 
Az oldalt készítette és üzemelteti: Proweb Internet

© 2010 - 2017 Ursa et Ursus Kiadó Kft. | Rólunk | Szakértőink | Médiaajánlat | Impresszum | ÁSZF | Adatvédelem