2012 május 18. péntek, - Erik, Alexandra
Keresés

Keressen cikkeink között

Hírlevél

Iratkozzon fel elektronikus hírlevélszolgáltatásunkra.

Az Ön neve

Az Ön e-mail címe

Facebook
 
 
Szakértőink

Bajor Zsuzsanna

Szinte gyerek volt még – tizenéves -, amikor már tudta, számára az a legfontosabb, hogy segítsen az embereknek. Dietetikus szakemberként nemcsak a munkáját, a mindennapjait is a támogatás és az egészség szeretete szövi át. Egy fiatal lány, aki tele van energiával, és eltökélt szándéka, hogy segítsen az embereknek testi-lelki épségük megőrzésében.

 

Mindig is fontos volt számomra, hogy segítséget nyújtsak, és tudásomat átadjam másoknak. Ezért tanultam dietetikát, majd később egészségfejlesztést is. Az egészség fogalma az idő múlásával mindenkiben átalakul. Számomra most a belső és a külső környezet harmóniáját jelenti.

Milyen az egészséges táplálkozás a dietetikus szemével?

Fontos a tudatosság, legyünk nyitottak az újdonságokra, és főzzünk változatosan! Figyeljük szervezetünk visszajelzéseit - mire van szüksége, hogyan reagál az ételekre -, és érezni fogjuk mi a jó nekünk.

Milyen jelzések vannak, amiket megfigyelhetünk?

Az első közvetlenül az étkezés után jelentkezik, telítettség- vagy kellemes jóllakottság formájában. Az emésztésnek azonban lehetnek mellékhatásai. A puffadás és a gyomorpanasz egyértelmű jelei, hogy az étel nem esett jól. Későbbi tünet lehet a bőrproblémák megjelenése, ami vagy egy tisztulási folyamat, vagy a méreganyagok felhalmozódásának a jele. De összefügghet a táplálkozással az is, ha valaki folyamatosan feszült, ingerlékeny, holott alapvetően nincs rá oka. Ez utalhat arra, hogy valamelyik vitaminból, ásványianyagból vagy túl sok, vagy túl kevés van a szervezetében. Az emberek többnyire vitaminkapszulákkal pótolják a hiányzó elemeket, míg valójában a táplálkozásukkal van a probléma.

Mit tapasztalunk, ha megfelelően táplálkozunk?

A mai kor embere nem azért eszik, hogy éljen, hanem azért él, hogy egyen. Eszünk össze-vissza, olyan ételeket, melyek teljesen leterhelik szervezetünket. De ha odafigyelünk, és megváltoztatjuk táplálkozási szokásainkat, azaz olyat és annyit eszünk, amennyi szükséges, akkor étkezés után is lesz energiánk.
Hogyan induljunk el a helyes úton? Akármit eszünk figyeljük testünk jelzéseit?
Először is kerüljük a „tömegnek gyártott” élelmiszereket, és kezdjünk el főzni. Így A-tól Z-ig tudni fogjuk, mi kerül az ételbe. Használjunk természetes alapanyagokat, és mindig kísérletezzünk új összetevőkkel! Együnk kevesebbet, de azt rendszeresen, naponta négyszer-ötször, nagyjából azonos időpontokban! A rendszeresség minden szempontból fontos az emberi szervezet számára. Kiegyensúlyozottságot ad.

Hogyan kell elképzelni a munkádat?

Dietetikus tanácsadóként naponta találkozom táplálkozási problémákkal küszködő ügyfelekkel. Minden alkalommal elkérem az orvosi vizsgálatok eredményeit, és alaposan körbejárjuk együtt a problémát: hogyan kezdődött, milyen panaszokkal járt, mi válthatta ki, összefügghet-e valamivel? Majd rátérünk az életmódra, a táplálkozási szokásokra, szenvedélybetegségekre, a háttérben meghúzódó esetleges lelki problémákra, valamint az aktuális élethelyzetre. Mindezek alapján összeállítok egy személyre szabott étrendet, szakmai tanácsokkal látom el az ügyfeleket, és folyamatosan nyomon követem fejlődésüket.

Tehát a dietetikus elméleti és gyakorlati segítséget is nyújt?

Igen. A dietetikusok feladata, hogy összeállítsák az étrendet és elmondják, mire kell ügyelni azok elkészítésénél. De véleményem szerint ennél távolabbra kell nézni, és egy új gondolkodásmódot átadni, hogy az emberek hosszútávon is következetesek és mértékletesek maradjanak! Sajnos ma még csak kevesen gondolkodnak alternatív megoldásokban. Magyarországon az egészségfejlesztés, és a prevenció még gyerekcipőben jár. Számomra ezek elősegítése és támogatása jelenti a kitűzött szakmai célt.

Pedig manapság sokat beszélünk a táplálkozásról és az egészségről, a média is felkapta a témát.

Én azt tapasztalom, hogy az emberek lassan kezdenek nyitni, és szeretnék megreformálni táplálkozásukat. Sajnos azonban nem egyszerű a helyzet. Sok a régi, berögzült szokás, a média bombáz bennünket, és nagy a kínálat a „műételekből” is. Sokan mondják, hogy a szüleik disznózsírral főztek, és mégis sokáig éltek. A probléma nem az állati, vagy növényi eredetű termékek fogyasztásában keresendő, sokkal inkább azokban az élelmiszerekben, melyek különböző szintetikus adalékanyagokat tartalmaznak. A táplálkozástan egy összetett tudomány, többirányú megközelítést igényel. A médiának a személyes felelősségre, és az odafigyelésre kellene felhívnia a figyelmet.

A te mindennapjaidban hogyan valósul meg az egészséges életmód?

Törekszem a harmóniára, hogy jól érezzem magam testileg-lelkileg. Fontos az önmegvalósítás, a társas kapcsolataim, elengedhetetlen a helyes táplálkozás, valamint a felelősségvállalás családunk és önmagunk egészségéért is.
Mit javasolnál az olvasóknak, mire figyeljenek a nyári táplálkozásban?
Sok friss, szezonális zöldséget lehet kapni, egyenek minél többet nyers formában, mondjuk salátaként elkészítve! A nyers zöldségek energiával, folyadékkal töltik fel szervezetünket, fontos, hogy minél többet fogyasszunk belőlük. Kerüljük a könnyen romlandó ételeket! Fontos a folyadék, a gyümölcsök, a könnyebb, savanykásabb ételek fogyasztása. Figyeljünk szervezetünkre, diktálni fogja, mit igényel! A legfontosabb, hogy érezzük jól magunkat!

 
Vissza a többi cikkhez »
Kérdezd a szakértőt
Tudatos táplálkozás, ételallergia, diéta, egészséges alapanyagok... Szakértőink állnak rendelkezésükre bármilyen, táplálkozással kapcsolatos kérdés esetén!
 
Hirdetés
 
 
Az oldalt készítette és üzemelteti: Proweb Internet

© 2010 - 2012 Ursa et Ursus Kiadó Kft. | Impresszum | Médiaajánlat | ÁSZF | Adatvédelem